2015. július 1., szerda

☆Volt egy álmom...

Egy domb tetején álltam, körülöttem fák voltak, melyek eltakarták a kilátást. Fenyőfák voltak, éreztem a finom illatukat, sötétzöld tüskéik közt kellemesen szűrődött át az esti lemenő nap sugara. De mégis, minden olyan furcsa volt. Mintha egy lassított felvételt látnék, a szúnyogok sebessége vetekedett egy csigáéval - róluk meg ne is beszéljünk. Körbejártam az aprócska, füves részt, majd az erdő felé mentem. Fenyegető volt, ahogy a sötétedő eget még a faágak is eltakarják, félhomályba borítva a körülöttem lévő részt. A rovarok leszálltak, csend telepedett az erdőre, csak a lélegzetvételeim és a szél susogása hallatszott, a talpam alatt ropogó ágakon kívül. Szememet vizslatóan járattam a körül a lassított felvételben mozgó dolgokon. Mi történik itt? Arra gondoltam, hogy minden újra normális, hogy nem minden lassú. Legnagyobb örömömre - és meglepetésemre - visszaállt minden a rendes kerékvágásba. Az ágakat is normálisan fújta a szél, amire megnyugodtam. Eltűnt a bennem kialakulni készülő pánikroham, némi megnyugvás költözött belém. De akkor is... Hol vagyok? Futásnak indultam előre, mivel egy idő után úgyis kifelé fogok haladni. De legnagyobb idegességemre megint lelassult körülöttem a világ. Mérgesen felsóhajtva inkább úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom vele.
Körülöttem a fák ritkábbak lettek, több fény szűrődött be a fejem felett lévő ágak között, bár még mindig nem elég ahhoz, hogy észrevegyem az előttem lévő gyökeret, és lebucskázzak a domboldalon. Lábamat a mellkasomhoz húztam, a kezemmel pedig átöleltem azt, evvel csökkentve azt a felületet, ami beleütközhet a fatörzsekbe, vagy a nagyobb kövekbe. Leérve a lejtő végére rögtön felpattantam, hogy megnézzem, nem lett valami bajom, viszont megúsztam az egész kalandomat egy-két ütéssel, ami másnapra biztos, hogy be fog lilulni. Befejezve a szerzeményeim szemlélését körbepillantottam. Tőlem pár méterre egy fal volt, amely mögül fény szűrődött ki, vagyis  arra a következtetésre jutottam, hogy itt emberek laknak - kérem érte a Nobel-díjamat! Ujjaimat a falhoz nyomva sétáltam, reménykedve abban, hogy megtudjam, hol vagyok. Még mindig lassítva láttam mindent, bár most nem volt kedvem ,,kikapcsolni". Hamarosan egy kapuhoz értem. Hatalmas, kovácsoltvas kapu volt, rendkívül magas. Ahogy belöktem, lassan, mint a többi tárgy, és nyikorogva kinyílt, én pedig beléptem rajta. Ott egy virágos, szökőkutas, szép és ápolt kert tárult a szemem elé, a külső bejárattól a belsőig pedig egy murvás kocsiút vezetett. Középen sétáltam a tőlem pár száz méterre lévő épületig. Rendkívül nagy volt, valamelyik régebbi időben építhették, csak később tatarozhatták - azóta nézhet ki úgy, mint most.
A hold keskeny sarlója mellet a kastélyból kiszűrődő lámpák gyér fénye volt a fényforrásom. Továbbhaladtam az úton, a szökőkút mellett, a célom a kétszárnyú ajtó volt. Odaérve belöktem a vállammal, mellőzve az olyan formaiassággokat, mint a kopogtatás. A plafonról egy csillár lógott, a terem túlsó végén egy lépcsősor ágazott kétfelé. A padlón barnás járólap volt, a falak fehérre voltak festve. Az a pár ember, akik itt tartózkodtak, változatlanul lassúak voltak, csak én haladtam normális tempóban. Egy kisebb, fiatalakból álló csoport a lépcsőn ment felfelé, egy tetőtől-talpig kék ember egy folyosóról lépett be, megint más mögött pedig egy ajtó csukódott be. Elindultam felfelé a lépcsőn, leelőztem a három fős csapatot, majd balra fordultam. Ismételten csak egy folyosó, hasonló kinézettel, mint a lenti terem. Csak páran tartózkodtak itt, de ők sem voltak nálam gyorsabbak. Bolyongtam, elhaladtam pár ajtó, és egy lépcső előtt. Ha valaki mellett elmentem, láttam rajta, hogy felfigyelt rám, és forgolódni kezdett. Egy éppen becsukódó ajtón besurrantam, a terembe, kikerülve egy kifelé igyekvő nőt. Egy tolószékes férfi ült bent, egyenesen engem nézett kékes szemével. Hófehér arcát barna, vállig érő haja szegélyezte, kezei a széke karfáján pihentek. Ruhája egyszerű, kockás ingből, és farmerból állt. Mozdulatlanul meredtem rá, kifejezéstelen, merev arccal. A halántékához emelte lassan a kezét, majd ahogy hozzáért, szavakat kezdtem hallani a fejemben.
"Állísd vissza, Helen, úgy tudunk könnyebben tudunk beszélgetni" - hallottam egy megnyugtató hangot. 
"Mi ez itt? Hol vagyok?" - visszhangzottak a kérdések a fejemben.
"Ez itt az iskolám, különleges fiataloknak. Téged is várlak."
"Megőrültem..." - estem pánikba - "Haza akarok jutni... Anyát akarom..."
Lélegzetem felgyorsult, a kezem remegni kezdett. Tekintetem kiutat keresett, azt ajtó felé kezdtem hátrálni. Páni félelem járta át a testem, ellenséget láttam az előttem ülő férfiban. Ő csak újra a halántékához emelte a kezét, a következő pillanatban pedig sötétség ölelt körül.
Amikor kinyitottam a szememet, az íróasztalomon pihent a fejem. Ébredésemet a nyitott ablakon beáramló temérdek fény okozta. Felemeltem a fejemet, értetlenül forgatva a szemeimet. A karomon, és a lábszáramon lévő karcolásokra és zúzódásokra tévedt a tekintetem, amire csak értetlenül összevontam a szemöldökömet. Kopogtattak az ajtón, mire felkaptam a fejemet.
- Szabad! - ásítottam egy nagyot. Anya lépett be rajza, miközben én egy nagyot nyújtózkodtam.
- Keresnek, lent várnak rád a nappaliban. 
- Rendben, köszi anya! Kik azok? - tápászkodtam fel a székemből, és nyomtam egy puszit az arcára.
- Egy férfi, valamilyen iskolától! - hallottam mögülem a hangját, miközben lesiettem a nyikorgós falépcsőn.
Leérve a tegnapi álmomban látott férfit találtam ott. Bátortalanul megtorpantam az ajtóban, gyanús szemmel kezdtem méregetni. Ő csak elmosolyodott, és intett, mire leültem a vele szemben lévő fotelba.
- Üdv újra, Helen. Charles Xavier vagyok - mutatkozott be, én pedig egy kicsit összevontam a szemöldökömet - Valami baj van? 
- Nem, nincs semmi gond. Csak... Volt egy álmom... - bámultam ki az ablakon, a szemem sarkából pedig láttam, hogy még szélesebbre húzódik a mosoly az ajkán.


4 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Az Úgyis elkapsz 4. fejezete félig kész van, valamint készül a Látó című novella is! :)
      Viszont nem tudim mikor fogom tudni befejezni, mert a nyaram mindenről szól, csak a pihenésről nem >.<

      Törlés
  2. Jaj nagyon tetszik aligvárom a köviket. Csak igy tovább. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy tetszik! Nemrég értem haza a nyaralásból (Salgótarján, Tiszaújváros, Leni) és újra nekiàllok írni! :)

      Törlés