Az óra kijelzőjén a nyolcas szám villódzott, mögötte egy kettősponttal és két nullával. Ettől jobbra, egy ágyban fekvő fáradt nő keze nyúlt ki oldalra és csapta le a hangos, zenélő szerkezetet, majd mikor sikerült erőt vennie magán felállt. Jobb kezével kifésülte sötét szemeiből göndör, barna haját, majd kiválasztott magának egy ruhát. Sötét nadrág, fehér ing, szintén sötét mellényke. Nem szeretett a munkahelyén átöltözni, ezért szokta elintézni ezt mindig otthon.
Az arca megmosása, és a sminkelés után kiment a konyhába. Egyszerű hely volt, nem volt tele méregdrága serpenyőkkel, késekkel, egy-két helyen a szekrényről le is jött a tapéta, mutatva ezzel a régi, barna alapot. Az egyik ilyen felső polcában kotorászva kereste a vitaminját, amit nemrég vett. Egy székre fel kellett állnia, hogy láthassa, merre tapogat, habár nem volt kifejezetten alacsony, sőt. Miután sikeresen megtalálta leugrott a földre, utána pedig lerakta az asztalra. Eszébe jutott, hogy tegnap kivételesen levette a kicsi, arany medálját, hogy megtisztítsa, ezért visszasietett a szobába. A fehér éjjeliszekrényén meg is találta az egyik fotója mellett. Eltűnt családja és ő szerepelt rajta; a bátyja Martin és a szülei. Mellette, egy másik képkeretben nagyanyjával szerepelt. Eszébe jutottak a meséi, a kék angyalokról, akik segítették az emberiséget. Egyszer még azt is mondta: Mara, angyal leszel majd!
Egy szomorkás mosollyal az arcán felvette a nyakába a medált, majd visszament a konyhába. A hűtőjéből előkereste a tejet, egy szekrényből kanalat és tányért, egy másikból a müzlijét és a mézet. Ezeket a pikszisben a kanál segítségével összekeverte, utána hozzálátott. Nem nézett ilyenkor sem tévét, sem a telefonját nem nyomkodta. Csak féloldalasan ült, lábait a mellette lévő székre felrakva, a falra meredve. Sok fotó volt ott, olyanok, amiken a barátaival szerepelt, olyanok, amiken csak ő, de természetesen további családi fotók is helyet kaptak, elvétve pedig egy- két tájkép. Mindegyik több, mint egy éve készült, a boldogabb időszakából. Most egyedül volt, nem volt vele a családja; eltűntek a S.H.I.E.L.D. összeomlásakor. Azt se tudta, hogy meghaltak-e, vagy hogy elvitték-e őket, mint valami titkos fegyvert, ugyanis a bátyja az is volt. A szülei pedig jó ügynökök, akik Gonzáles hajóján dolgoztak. A barátait eltaszította magától, nem tudta őket egyszerűen elviselni, azt, hogy vigasztalni próbálták.
Eltolta magától a tányért és felállt, hogy berakja a mosogatógépbe, utána visszament az asztalhoz. Letekerte a halolajkapszulás doboz tetejét, majd kivett belőle felülről egy szemet. A tenyerében tartva előhalászott egy tiszta poharat a konyhaszekrényből és töltött bele vizet. Bekapta az ovális bogyót, majd az innivaló felével lekísértette a gyomrába. Lerakta az üveget a pultra, viszont ekkor furcsa érzése támadt. Olyan, mintha egy szoros, kemény övet kötnének rá, de az szétterjedne a testén mindenféle irányban. Ijedten tartotta maga elé a kezét, tágra nyílt szemeivel figyelte, ahogy a sötét, kőszerű anyag körülöleli. Szaporán kapkodta a levegőt, pánikszerű tünetek jelentkeztek nála. Riadtan pislogott, egészen addig, amíg el nem takarta a szeme elől a világot az anyag.
Nem érezte a külvilágot, csupán az egész testében szétáramló bizsergést. Ez erősödött a fejében, és a koponyája két oldalán, valamint a kezeiben. Fájdalmat viszont nem érzett. Az sem volt gond, hogy nem kapott levegőt, lenyugodni viszont nem tudott. Zavarta a tény, hogy fogalma sincs, mi ez. Mikor az első kődarab lehullott a testéről, megkönnyebbült, viszont ahogy a többi is robbanásszerűen lejött róla, elvesztette tartását, és a földre rogyott. A lapos, testéről származó kövek elkezdtek körülötte keringeni egyre gyorsabban, mint a Nap körül a bolygók. Egy idő után már csak csíkokat lehetett belőle látni.
Félelem töltötte el a lányt, egész teste remegett, zavarodott volt.
- Elég... - suttogta halkan, remegő hanggal - Elég! - mondta hangosabban, a darabok viszont csak gyorsabban pörögtek, akármerre nézett, csak azokat látta, mígnem szétrobbantak. Rémülten kapta a kezét a feje felé, egy sem esett rá. Körülötte egy kisebb körben minden tiszta volt, azon túl viszont sötétszürke porszemek és kisebb kavicsok voltak.
Lassan lefelé engedte a kezét, viszont feltűnt neki valami. Nem volt haja. Az egész feje kopasz volt. Maga elé meredve végigtapogatta a fejét, talált is valamit; hosszú, kézszerű kinövés. Félve előrehúzta, hogy láthassa, közben érezte, hogy a másik oldalon is van ilyenje. Mikor megpillantotta, megijedt. Egy kék csáp volt az, ami a tulajdon koponyájából nőtt ki. Hosszú volt, csaknem a fenekéig leért. Ahogy a tudatáig elért, hogy van kettő, világoskék csápja, ijedten kapta maga elé a kezeit. Az is kék volt, ahogy a teljes teste. Legördült az első könnycsepp az arcán, amely a félelemé volt, ezt pedig követte a többi. Kezeivel magát átölelve leborult a padlóra, miközben halkan, magában zokogott.
Mara! - hallotta a nagyanyja megnyugtató hangját a fejében - Angyal vagy!
