2015. június 18., csütörtök

Úgyis elkapsz! ☆ 2. fejezet

Lassan járattam végig a tekintetemet a termen, elmélyedve minden apró részletben. A piros függöny fekete, rombuszmintás díszítésében, ami látszott a parkettán heverő szőnyegen is; a fából készült bútorokon, és a rajta megcsillanó, délutáni napfényen; az asztalon, aminél Wanda ült, az előtte heverő üveggolyókkal, kockákkal, madártollakkal játszadozva; a nagy üvegablakon, mely gyönyörű kilátással szolgált, hogyha az ember a hófödte hegyeket szeretett nézni, amelyek tetején táncot jár a napsugár. Itt nőttem fel, ehhez voltam hozzászokva: ahhoz a panorámához, amin nem látsz túl a hatalmas hegyeken, a Kárpátokon. Mindig is imádtam, bár még nem jutottam fel egyiknek sem a tetejére. Egyszerűen megnyugtatott a látványa. Az alföldek, ahol nincsenek meg a határoló hegyek, egyszerűen megőrjítenek: olyan érzésem lesz, mintha elfolyna a hely, akár a kiöntött víz. De a hegyek megtartják a ,,vizet".
Az ikrek egymástól nem messze, a terem túlsó végében próbálgatták erejüket. Wanda piros fénycsóvát húzott maga után a kezével, ahogy a tárgyakat irányította. Engedelmesen repkedtek előtte az ágacska, ami egy kinti fenyőről származott, az ujjai között tekergőzött pár tüskéje, amik lepotyogtak róla. Annak ellenére, hogy már ősz volt, elég nyáriasan öltözködött. Egy fekete, térdig érő szoknyát viselt egy vékony, piros kardigánnal, hozzá gyűrűket, és nyakláncokat vett fel kiegészítőként, a cipője pedig egy egyszerű tornacipő volt. A bátyjához viszont úgy látszik, jobban eljutott az az infó, hogy megváltozott az évszak. Fekete, futáshoz ideális nadrág, cipő, és pulóver volt rajta. Ahogy futott, kékes fénycsík jelent meg mögötte, szeme pedig irreálisan élénk kékre váltott, szinte már világított. 
Annyira különböznek, mégis egyformák. 
Unatkozva felálltam, a kanapéhoz mentem, majd végigdőlve rajta, fejjel lefelé néztem rájuk, elgondolkozva. Milyen lehetett a kísérlet? Rajtam is végeztek kísérletet, csak az nem sikerült. Ha jól tudom, ők az elsők, akik nem jártak rútul emiatt. Milyen módszert használtak? Engem egy kamrába raktak be, és rámengedtek valamilyen színtelen, érdekes szagú gázt, amitől rosszul lettem, és elájultam. Hallottam olyanról, akivel megitattak valamit: másnap holtan, szétmart nyelőcsővel találták. Volt olyan is, akit szintén egy kamrába raktak, csak ott másmilyen volt a gáz: pár óra múlva egyszerűen szétfolyt. Voltak páran, akik eddig az ilyenfajta kísérletekben rosszul jártak, eddig ők a legszerencsésebben - utánuk jöttem én. Megúsztam annyival, hogy valamennyire - szellemileg és fizikailag - lelassultam, de mostanra már csak annyi maradt meg, hogy lassú néha a reflexem. 
Egy labda repült el előttem, vele egy időben pedig egy kék csík jelent meg. Következő pillanatban pedig Pietro fékezett le előttem, kezében a kicsi, piros tárggyal.
- Szép dobás.
- Kösz - bólintott egy aprót, majd a következő pillanatban újra repült a labda, ő pedig utána eredt, mikor pedig a terem túlsó végében lefékezet, a körülötte lévő növények levelei meglebbentek, szürkésszőke haja pedig a szemébe hullott.
Egy katona - név szerint Anzor - jött be a tőlem pár méterre lévő ajtón. Az itteniek világos egyenruháját viselte, sisakját a kezében tartotta. Szemével engem keresett - vagy legalábbis azt, aki felügyel rájuk - ezért felálltam és közelebb sétáltam hozzá. 
- Szóltak, hogy vinni kell az ikreket a kivizsgálásra, valamint téged is ellenőriznek - jelentette ki a nálam több, mint egy fejjel magasabb ember, amit én csak egy apró bólintással nyugtáztam. 
Félreálltunk az ajtóból, hogy az ikrek ki tudjanak menni, majd követtük őket le, a kísérleti részleg felé, a minusz második emeletre. Lift híján egy titkos lépcsőn mentünk, aminek a közepe felé Wanda megcsúszott, és pár másodperc múlva az alján végezte volna, hogyha a bátyjának nem sikerül elkapnia.
- Menjetek már! - reccsent rájuk a morgós hangulatában lévő kopasz katona - nem érünk rá egész nap!
- Már elnézést, de megcsúsztam!  Tehetek én róla? - kérdezte egész nyugodt hangnemben a lány.
- Nem kérdeztelek - recsegte.
Betelt Wandánál a pohár, így felpattant, majd a kezéből piros fényfoszlányokat bocsátott Anzorra, amitől a szeme átment pirosasba, majd elhomályosult a tekintete. Émelyegve leült, majd maga elé meredt.
- Mit csináltál? - néztem elképedve a bepánikolt lányra.
- Nem tudom, ezt még nem igazán tudom irányítani. Most mi lesz? - tördelte a kezét, majd idegesen leült a lépcsőre, barna haját kisimítva az arcából. Ikertestvére leült mellé, és nyugtatóan a hátát simogatta. 
Visszafordultam a katonához, aki még mindig maga elé meredt.
- Anzor... Hall engem? Ha igen, válaszoljon! - ráztam meg a vállát, viszont ő még mindig csak maga elé meredt - Két lehetőségünk van - fordultam feléjük - az egyik az, hogy szólunk valakinek, és pontosan elmondjuk, mi történt, a másik pedig az, hogy úgy teszünk, mintha ő botlott volna meg, és beverte volna a fejét.
- Véleményed szerint melyik a jobb? - nézett rám a lány.
- Ha rám hallgattok, akkor segítséget kértek. Viszont mondom, tiétek a döntés, mert engem csak avval bíztak meg, tartsam rajtatok a szemem.
- Értem. Pietro? - bólintott a testvérére, ő pedig felkapta, és elszáguldottak a laborhoz. Pár másodperc múlva az ezüstöskék csík se maradt utánuk.
- Anzor! - fordultam vissza a katonához, miközben lágyan pofozgattam, és nyugodt hangon beszéltem hozzá - Próbáljon meg magához térni! Hallja, amit mondok? Ha igen adja valami jelét! Csessze már meg, térjen magához! 
Nem adott magáról semmilyen jelet, továbbra is csak ült, szótlanul, maga elé meredve. Meglegyeztem az arca előtt a kezemet, azzal az indokkal, hátha magához tér. Továbbra sem reagált, úgy viselkedett, mintha nem is itt lenne. Leültem mellé a hideg lépcsőre, és összevont szemöldökkel figyeltem.
- Nem tudom, mit csinált veled Wanda, de térjen magához, megértette? Valószínűleg mindjárt jön valaki, aki megpróbál segíteni magának, addig ne csináljon semmit! Habár, úgyse tud...
A lépcső alja felől trappoló léptek dobogása hallatszott, valamint megjelentek mellettem az ikrek is. A felfelé igyekvő pár katonát, az egyik orvost, és Strucker bárót figyeltük. Ahogy felértek, rögtön felkapta Anzort két katona, mi a többiekkel együtt követtük őket. Miért is jöttek ennyien? 
Leérve én a mozdulatlan katonát cipelőkkel szinte rögtön befordultam, míg a többiek tovább mentek. Doktor Zharkov volt bent, aki időnként ellenőrizi szokott, valamint a betegségeket és egyéb egészségügyi problémákat is ő kezeli.
- Áh, Florica! Már vártalak! Mesélj, mi történt Anzorral? - tette fel a kérdést, miközben ellenőrzött pár műszert.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett. :) Anzor megérdemelte! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi 😊 :)
      ne bántsuk anzort :'D csak nem kapra meg a reggeli kavéját 😂😂 :D

      Törlés